Az alapkönyvekben és a kiegészítőkben sok helyen szó van Hermész Rendjének történetéről, de tudtommal sehol sincs írva a mágikus tudás történetéről a Renden belül. Ezt igen súlyos hiányosságnak tartom, mert a mágusoknak akik idejük nagy részét a tudásuk csiszolásával töltik, illenék tudniuk, hogy kik voltak az elődeik, és mivel járultak hozzá a mágia művészetéhez. Szintén problémát jelent ez a könyvtárak, különösen a nagyobb könyvtárak kialakításánál, mert nem lehet tudni, hogy mik azok a fontos munkák, amik meg kell legyenek minden jelentős könyvtárban, és amikre a többi szerző a legtöbbet hivatkozik. Ezt próbálom most pótolni.

Néhány szó arról, hogy milyen elgondolások alapján dolgoztam. Megpróbálom érvekkel alátámasztani a döntéseimet, de természetesen ezek elsősorban a saját ízlésemet és az Ars Magicaról kialakított képemet tükrözik.

A mitikus és a valódi Európa között az egyik legfontosabb különbség, hogy létezik a mágia, más szóval fennállnak azok az ok-okozati összefüggések amik lehetővé teszik a varázslást. Ez az egy különbség igen nagy hatást gyakorol a mágia megítélésére, és így a mágikus művészetekre. Ha ugyanis fennállnak ezek az összefüggések, akkor lehetőség van a mágiának egy sokkal behatóbb vizsgálatára is, míg a való világban a mágia szükségképp meg kellett, hogy maradjon egy misztikus, elvont szinten. Emiatt úgy veszem, hogy lehetséges érvelni, vitatkozni bizonyos mágikus kérdésekről, és nem csak misztikus kinyilatkoztatásokat lehet tenni.
Elismerem, hogy megközelítésem kissé "tudományos" színben tünteti fel a mágiát, ezért szeretném itt leszögezni, hogy a mágiát egy olyan művészetnek tartom, aminek művelése nagyban függ az egyes mágusok egyéniségétől, és amit teljes egészében sosem lehet merev szabályokkal leírni. Azonban egy bizonyos mértékig mégis csak egy leírható és tanítható ismeretről van szó, ami egy mindenki által érthető rendszerbe van foglalva. Én ebben az írásban, a mágiának ezzel a leírható oldalával kívánok foglalkozni, és természeténél fogva, nem tudok mit mondani a mágia személyenként változó, megfoghatatlan jellegéről.

A Hermész Rendje nem egy vallásos közösség. Azt hiszem, egy egész más stílusú játékot kapnánk, ha elfogadnánk, hogy a Renden belül lényegi szerepet kapnak azok a vallásos, megváltásról szóló tanítások, amelyek a mondjuk a valódi hermetikus írásokat jellemzik. Mint a Frazer idézetből kitűnik, én a mágiát a mágusok saját teljesítményének tartom, és nem valamilyen felsőbb lény adományának, vagy legalább is nem nyilvánvalóan annak.
Frazer ugyanis mágiának tartja azt, mikor valaki a saját cselekedetei által próbája elérni célját, és vallásnak tartja azt, mikor valaki istenek, szellemek vagy más hasonló felsőbb hatalmak segítségéhez folyamodik. A két dolog sosem jelenik meg tisztán, de elképzelésem szerint Hermész rendjében a vallás nagyon visszaszorult. Ebből következik, hogy a mágusok a varázslást lehetővé tevő személytelen rendet tartják többre az istenekkel szemben.
Ez a vallástalanság azt hiszem jól magyarázható a kereszténység elterjedésével. A mágusoknak szembe kellett nézniük azzal a ténnyel, hogy a régi vallás fokozatosan eltűnik, és a keresztény vallásban nem jut szerephez az általuk művelt mágia. Ennek hatására a többség elkülönítetten kezdte kezelni a mágikus tevékenységét a hitétől, hasonlóan ahhoz, ahogy sok mai tudós elkülönítetten kezeli a természettudományos és vallásos nézeteit. A Rend megalapításával végül szervezetileg is elkülönültek a papok és a mágusok, amit a való világban az egyházi és világi hatalom fokozatos szétválásával lehet párhuzamba állítani.
Ezzel nem azt mondom, hogy ne lennének misztikus vagy vallásos irányzatok a Renden belül, csak azt, hogy nem ezek voltak a jellemzőek, és azt se állítom, hogy az átlagos mágusoknak nem lenne valamilyen vallásos meggyőződése, csak azt, hogy ez többé kevésbé független a mágiától.

A Rend és elsősorban a Bonisagus ház hivatalos és hagyományos mágiaelméletét platonikus alapokra helyeztem. Ezt az indokolja, hogy ez a filozófiai irányzat volt az utolsó az ókorban, és ez gyakorolta a legnagyobb hatást a kora középkori keresztény gondolkodókra is. Tulajdonképpen a valódi hermetikus irányzat is sokat merített a platonizmusból, de ehhez hozzákevert sokféle vallási nézetet is, ami mint említettem, nem illik a bennem kialakult Ars Magica mágus képbe. Arisztotelész akire a szabálykönyvben is sokszor hivatkoznak, azért nem lehetett jó kiindulópont, mert az ő filozófiája csak a 13. századtól tesz szert jelentőségre a középkorban, és nem tartom valószínűnek, hogy a Renden belül maradtak volna a könyvei, ha ilyen nagy hatást gyakoroltak volna a mágiaelméletre.
Ez a filozófiai alap nem azt jelenti, hogy egy az egyben átvettem a platonikus tanításokat, hanem csak azt, hogy ez volt a kiindulópont. Tehát tisztában vagyok vele, hogy az általam leírtak nem egészen felelnek meg Platón vagy Plotinosz tanításainak, de szerintem ésszerű feltenni azt, hogy az idő során bizonyos változások történtek.

A mágiával kapcsolatban nem foglalkoztam azzal, hogy mi az igazság ezen a téren, vagyis hogy valójában hogy és miért működik a mágia, hanem kizárólag a mágusok emberi szemszögéből vizsgáltam a kérdést. Ez azt jelenti, hogy sok egymással vitatkozó álláspontot fogok leírni, de nem foglalok állást, hogy ezek közül melyik a helyes, ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni.
A mágiában létezik egy elméleti alap, amit szinte mindenki elfogad, és amit Bonisagus dolgozott ki a Rend alapításakor. Idővel ez annyira rögzült, hogy alig akad olyan, aki változásra gondolna e téren. Vannak bizonyos eltérések a különböző mágusok között, amit a különböző előnyök és hátrányok kezelnek a szabályrendszerben, de az alapok (pl. a 15 Művészet) mindenkinél azonosak. Ezt az elméletet nevezhetjük talán a mágia fizikájának. A mágiának ez az elmélete van tulajdonképpen leírva az alapkönyvben, amihez én csak alkalmazkodni kívánok, elfogadván azt, hogy a mágusok ezek között a keretek között mozognak. Másképp kell viszonyulni viszont a mágia elvontabb elméletéhez, vagyis ahhoz ami a mágiára a végső magyarázatot keresi. Ebben az esetben már radikálisan eltérő nézetek lehetnek jelen, amelyek képviselői elkeseredett vitákat vívhatnak egymással. Mivel ebben az esetben nincs egy olyan nyilvánvaló tapasztalat vagy mindenki által elfogadott hagyomány, amivel könnyen eldönthetőek lennének a viták, ezért a Rend történetében a különböző nézetek egymás mellett létezhettek. Ezt nevezhetjük a mágia metafizikájának.

Végül néhány rövid megjegyzés. Az Ars Magica rendszere elég összetett, és nem úgy készült, hogy az általam leírt elgondolásoknak mindenben megfeleljen. Ezzel együtt megpróbáltam mindenre odafigyelni, de véges tudásomnál fogva, valószínűleg lesznek következetlenségek abban amit leírok. Ha ilyet veszel észre, akkor kérlek szóljál. Tökéletes elméletet bizonyára nem lehet írni, de közelíteni kell hozzá amennyire csak lehet.
A szövegben a Művészetek megnevezésénél az Ars Magica 4. kiadásban leírt szavakat használom. Tudom, hogy ha latinból lefordítanánk a dolgot, szörnyen hangzana a szöveg, és ez biztos zavarja a latinul tudókat, de úgy gondoltam, hogy ha megpróbálnám helyesen használni a Művészetek latin nevét, akkor megnehezíteném a latinul nem értők számára a szöveg megértését, és nem utolsó sorban nekem is egy csomót kéne vele bíbelődni. Így inkább itt kérek elnézést a latinul tudó olvasóktól, ezért a nyelvi képtelenségért.
Nem törekedtem a teljességre, vagyis nem próbáltam meg kitalálni mindent ami szóba jöhet a témával kapcsolatban. Inkább amolyan szemezgetésnek kell tekinteni az itt leírtakat, ami a legalapvetőbb dolgok mellett, csak néhány érdekességet mutat fel a sok közül. Ezért az itt leírtakat bármely szempontból bővíteni lehet, és érdemes is.

Hermész Rendjében hagyományosnak számító és leginkább elterjedt mágiaelmélet a platonikus iskola tanításaiból veszi filozófiai alapjait. Ahhoz, hogy érteni lehessen a mágiaelmélet más fajtáit, először a platonikus mágiaelmélettel kell tisztában lenni, mert a többi elmélet mind ehhez viszonyul.
Ez az irányzat, mint nevéből kiderül, a platonikus, elsősorban neoplatonikus világképre épít, ennek a filozófiai irányzatnak az elgondolásait használja fel a mágikus művészetek megalapozására és magyarázatára. A platonikus hagyomány természetesen nem változatlanul élt tovább a mágusok körében, hanem idővel a körülményeknek megfelelően bizonyos módosulások történtek. A legszembetűnőbb változás, hogy a vallásos beállítottság sokkal kevésbé van jelen, mint a neoplatonizmusban, inkább a világ személytelen jellegét hangsúlyozzák.

A platonikus filozófiai irányzatnak az egyik legjellemzőbb vonása, hogy az általunk tapasztalható létezőkön kívül feltételez magasabb rendű létezőket is. Ezek tehát nem a mi világunkon belül, vagy a mellett léteznek, hanem metafizikai értelemben a fölött, vagyis egy magasabb szinten. Az ottani létezőket lehet igazán létezőnek, valóban létezőnek nevezni, amiknek a mi anyagi világunk csak halovány árnyképe.
Ezektől a magasabb létezőktől ered minden evilági dolog léte, és a világban tapasztalható rend. Léteznek az úgynevezett ideák, vagy újabb keletű fordításban formák, amik mintaként szolgálnak a mi világunk számára. A formákat leginkább az érzéki világ dolgainak ideális, tiszta állapotaként lehet elképzelni. Például a szép formája az az abszolút szépség, amihez viszonyítva szépnek nevezhetünk bizonyos dolgokat. Másképp megfogalmazva, a szép formája nem egy szép kép, nem egy szép lány, nem egy szép táj, hanem tisztán maga a Szép és semmi más, és az itteni szép dolgok, csak azért szépek, mert részesednek a szép formájából. A forma az ami a belőle részesedő érzékelhető dolgokban közös, ami a lényegük. A fogalmaink tehát nem véletlenül olyanok amilyenek, nem véletlenül nevezünk szépnek vagy jónak valamit, hanem a magasabb léttel bíró formák alapján.
A formák szellemi léttel bírnak, vagyis nem az érzékelés, hanem csak az értelem számára megragadhatók. A valódi igaz tudás csak az örök, változatlan formák megismerésével lehetséges, a változékony tapasztalati világ megfigyelése csak bizonytalan vélekedéshez vezethet.
A mágikus művészetekben való jártasság, az azoknak megfelelő formák ismeretét jelenti. Például egy Terram művészetben jártas mágus azért tud jól a föld alapú dolgokra hatni, mert jól ismeri a Terram vagyis a föld formáját, más szóval tudja azt, hogy mitől is föld a föld.
A mágikus művészetek elsajátításának két módját ismerik a mágusok. Az egyik a könyvekből való tanulás, a másik a tapasztalat, ami leggyakrabban a nyers vis vizsgálatát jelenti. Azonban ez a két mód visszavezethető egyre, méghozzá a művészetekhez tartozó formák misztikus megtapasztalására. Az olvasás és a tapasztalatszerzés csak azt a célt szolgálja, hogy elindítsa és irányítsa a mágust az adott formával való szellemi egyesülés felé. A tanulásnak ez a misztikus eleme a legtöbbször csak elméletileg van jelen, gyakorlatilag a legtöbb mágus sokkal hétköznapibb módon törekszik a Művészetek elsajátítására.

Több szintje van a létezőknek a mi anyagi világunk "felett". Ezeket néha szokták isteneknek is hívni, de a Renden belül inkább személytelen jellegűnek tartják, és ezért nem egészen találó ez a megfogalmazás. A mágusok általában három ilyen szintet különböztetnek meg.
Ezek közt az első az amit leginkább csak Egynek hívnak. Az Egy minden létező eredete, ezért igazából nem is sorolják a létezők közé. Egységes, örök, változatlan, nem cselekszik, nem gondolkodik és nem akar. Valójában nem is igen lehet állítani róla semmit, csak azt, hogy ő a Jó, mert a fogalmaink megkülönböztetésre épülnek, és az Egy teljesen egységes. Tulajdonképpen annyit érdemes tudni az Egyről, hogy ez a forrása mindennek, de lényegénél fogva nem játszik további szerepet a mágiaelméletben.
Ezt követi a szellemi világ. Ez az Egyből emanáció, túláradás folytán keletkezik, ami a keresztény isteni teremtéssel ellentétben nem akaratlagos hanem szükségszerű folyamat, és nem okoz változást az Egyben. A szellemi világ az ahol a fent említett formák találhatók, tehát itt van az a minta, ami alapján az anyagi világ meg lett alkotva. A szellemi világ mágusok számára hallatlanul fontos, mert az abban megnyilvánuló mintának megfelelően képesek varázsolni.
A szellemi világ nem áll közvetlen kapcsolatba a tapasztalati világgal, hanem a Világlélek biztosítja ezt a kapcsolatot. A Világlélek az aki megformálja a mi általunk tapasztalt világot a Szellemben található mintának megfelelően. Egyesek szerint a Világlélek ahhoz hasonlóan tölti ki a világot mint az emberi lélek a testet, mások szerint viszont csak az égi szférákat tartja mozgásban, és az égitestek mozgása az, ami meghatározza a földi eseményeket.
Ez az a pont a platonikus mágiaelméletben, amikor a vallási kérdések elő szoktak kerülni. A mágusok nagy része egy személytelen felsőbb rendben hisz, ami mindenre kiterjed, de elkerülhetetlen, hogy valamilyen véleményük legyen a vallások, elsősorban a keresztény vallások tanításaival kapcsolatban. Leginkább a Világlelket szokás azonosítani a keresztény teremtő és fenntartó Istennel, de vannak akik az Egyet azonosítják Istennel, és vannak olyanok is akik Istent a Világlélektől függetlenül de azzal egy szinten képzelik el. Hermész isten kultusza is fennmaradt néhány varázslónál. Ők a Hermésszel azonosított Világlelket egyfajta isteni mágusnak tekintik, mert ő az aki a leghatalmasabb varázslatot hajtja végre a világ fenntartásával és igazgatásával. Ezek a mágusok a saját varázslásukat a Világlélek tevékenységéhez hasonlítják, mert kisebb mértékben, de hasonló módon hatnak a saját lelkükkel az anyagi világra, mint ahogy a Világlélek teszi azt. Egy további érdekes és elterjedt elképzelés az, hogy a Világlélek mellet négy nagy lélek létezik. Az egyik Isten, a másik Sátán, a harmadik Hermész és a negyedik a tündérek meg nem nevezett istene. Ők egyrészt hatnak a közös anyagi világra, másrészt saját világokat is teremtenek. Ez az elképzelés nagyon jól magyarázza a négyfajta aurát és a hozzájuk kapcsolódó régiókat és világokat.
Összességében azt lehet mondani, hogy a platonikus mágiaelmélet próbál nem foglalkozni vallási kérdésekkel, így nem alakult ki egy többség által elfogadott, meghatározó álláspont.
A felsőbb létezők után szólni kell az anyagról is, ami azoknak az ellentéte. Az anyag itt nem a követ vagy a fémet jelenti, hanem egy nehéz érthető elvont fogalom, ami csak mint a felsőbb létezők, a formák hiánya fogható fel. Az anyag a mérték nélküli, nincsen kiterjedése, tömege, színe, egyáltalán semmilyen tulajdonsága nincs, teljesen meghatározhatatlan. A mi világunkban az anyag az ami a homályosságot, a mértéktelenséget, a bizonytalanságot, a rosszat viszi. A rossz dolgok tehát azért rosszak, mert eltávolodtak az ideális formáktól az anyag vagyis a Jó hiánya felé. Például egy teljesen egészségeshez képes a beteg ember eltávolodott az ideális állapottól, valamilyen szempontból hiányossá vált. Ugyanakkor az anyagot a szellemi formák befogadójának is tartják, és így mint befogadó mégiscsak bír valamilyen léttel, ha nem is önálló léttel. Ebből következik, hogy az érzékek számára adott dolgok anyagból és formából állnak.
Ezt az egész rendszert elég jól szemlélteti a Nap hasonlat. Ebben az Egyet a Nap, a fény forrása jelképezi, míg az anyagot a sötétség, a fény hiánya, az érzéki világot, pedig a fénysugarak végső határa, mikor már majdnem belevesznek a sötétségbe.

Minden ember, és így a mágusok is, értelmes lélekkel rendelkeznek, ami egy anyagi testbe van zárva. A végső cél az kéne hogy legyen, hogy a lélek megszabaduljon az érzéki világ fogságából. Ehhez a mágusok szerint a mágia gyakorlásán keresztül vezet az út. A mágia Művészeteinek elsajátításával a mágus egyre közelebb kerül a szellemihez, míg végül sikerül elhagynia minden evilágit, és lelke elszakad az anyagi testétől, ami a végső szürkületekben nyilvánul meg. Azonban ez a megváltás tan inkább csak elméletileg van jelen a Renden belül, a mágusok nagy része nem igazán törekszik rá. Nem tagadják ennek fontosságát, de gyakorlatilag inkább evilági célok vezérlik őket.
Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a korai időszakban a lélek újjászületésének elmélete is jelen volt a platonikus mágiaelméletben, de ez valószínűleg keresztény hatásra idővel háttérbe szorult.

Az eddig leírtak az általánosan elfogadott nézeteket jelentik, ami nem jelenti azt, hogy egyes kérdésekben ne vitatkoznának a platonikus mágiaelmélet képviselői. Erre egy jellemző példa a vis, vagyis a mágusok varázslatainál használt rejtett erő természetéről folyó vita. A visről a legtöbben azt tartják, hogy az az égi erő, amivel a Világlélek formálja meg az anyagot, és a mágusok ezt használják fel varázslataiknál. Velük szemben állnak azok, akik a vist az anyaghoz kötik. Szerintük az anyag az ami a mozgást, a változást hozza a világba, míg a formák az állandóságot adják. Mivel a varázslat változtat valamit a világon, ezért a varázserő az anyaghoz kell közel álljon. A többségi álláspont védelmezői ezzel szemben azt szokták felhozni, hogy a Technikákhoz is tartoznak szellemi formák, márpedig a Technikák a változásokat határozzák meg. Ezt azzal próbálják az anyagi vis hívei kivédeni, hogy a Technikákhoz kapcsolódó formák azt határozzák meg, ami a változásokban állandó. A mágusok varázslata viszont a folyamatok állandóságának rendjét töri meg. Természetesen még számtalan érvet lehet felhozni mindkét oldal mellett és ellen, de itt nem akarom részletesen ismertetni ezt a vitát.